Hello Kitty kis bosszúságokkal

Ez a torta bizony megdolgoztatott!

Egy nem túl régi bejegyzésemben ódákat zengtem a zóccsó porfestékekről, amiket a neten leltem, és most jött el az "olcsó húsnak híg a leve" mondás megtapasztalásának ideje...

Sorra került ugyanis a fekete porocska, merthogy kinéztem egy cuki kis Kitty képet, kivágtam a részeket, felragasztottam, és jöhetett a sötét kontúr.

Vajkrémbe nyomattam a port, amíg szép, majdnem fekete lett, és mivel épp tegnap érkezett meg a távolkeleti csomagom, benne az extravékony nyomócsővel és szilikon nyomózsákkal (szintén nevetségesen olcsó, viszont első osztályú!), elkapott a hév, és agyoncsicsáztam a tortát. 

Még az alját is szépen körbenyomtam kis sötét cikkcakkokkal, nagyon elégedett voltam az eredménnyel.

Egészen addig, míg bele nem pillantottam a tükörbe a munka végeztével. Merthogy kóstolgatás ment, és a szájam, a nyelvem, de még az orrom hegye is gyönyörű mélylila színben pompázott!

Igen, azt tapasztaltam, hogy fogja a kezet rendesen, de nem gondolkodtam tovább.
Azt viszont tudtam, így egy négyévesnek (meg senki másnak) nem adhatok oda egy tortát, úgyhogy este 11 óra magasságában nekiálltam lekotorni, szedegetni a kontúrozást...

Az aljával nem tehettem mást, minthogy körben egy csík fondant eltávolításra került.

Szép lett, ugye?

Aztán ma reggel - a kakaóporra fektetve a hangsúlyt - készült egy új vajkrém, és újrakontúroztam a tortácska elemeit.

Eredetileg sokkal szebb volt, sajnos én nagyon látom rajta, hogy viharvert, de ennyit tehettem.

Szerintem egy kis lila nyelv azért garantált, de az meg egy kellemes szilvafagyizás után se hagyható ki!